Nincs olyan ember, akinek életébe a gyász valamilyen formában ne foglalt volna helyet élete folyamán.
Ezen a napon elhunyt szeretteinkre gondolunk. Reméljük sokunknak körbenőtte már az élet a szívét annyira, hogy egy kis félmosollyal tudjon beszélni a szép emlékekről, ne elcsukló hangon mondja ki a nevét.
Az élet természetes része, hogy egyszer elmegyünk.
Sajnos drága kis kedvenceinknek sokkal kevesebb idő jut ezen a földön velünk.
A mai napon égjenek a gyertyák szeretett négylábú családtagjainkért is, akik életük minden másodpercével feltétel nélkül, önzetlenül, tiszta szívvel szerettek minket. Ahogy mi is őket.
És égjenek ma a gyertyák azokért a kevésbé szerencsés állatkákért is, akiknek az emberi szeretet és törődés nélkül kell átkelniük, magányosan, félve.
Minden nap tehetünk azért, hogy amikor az évnek eljön ez a napja, fájdalommal ugyan, de békével tudjunk visszatekinteni kedvenceink életére és azokra az életekre, akikért tudtunk tenni valamit.
Szeressetek, amíg lehet! Mutassátok ki minden nap, mert sosem tudhatjuk melyik nap az utolsó!
Megnyugvást kívánunk mindenkinek!
"Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál. "
Mary Elizabeth Frye
