Macskamentők blog

Macskamentők blog

Panni gazdira talált!

2020. március 04. - Macskamentők

Panni cica Pali tesóval babaként került be az Illatos útra. 2019-ben kicsit túl lőttem a lehetőségeken és rengeteg pici cicát hoztam ki az Illatosról.
Így ha emlékeztek a gyönyörű tejes szájú bandát akiket még szoptatni kellett, vagy akár az M betűs csapatot.
Szóval rengeteg csodaszép, különleges, vagy színes macskánk volt.
Így utoljára maradnak a feketék meg a cirmosok.
Egy nagyon kedves család meg kimondottan fekete cicát keresett, mert szerintük a legszebbek.

A cicák örökbe adásának menete, hogy a gazdajelölt bemutatkozó levelet ír s ezután, ha megfelelnek egymásnak a gazda és a macska akkor folytatjuk a kommunikációt.
Úgyhogy végig beszéltünk mindent s én elmondtam, hogy félős elbújós macska. Türelmet kérek hozzá.
De mentségére legyen szólva, nagyon jól alkalmazkodik a többi állathoz is.
És a kutyát is kedveli.
Szóval eljöttek a gazdák és ez a félős elbújós macska ott tekergeti a házaspár lábainál.
Ölbe ugrott.
Még jó, hogy megbeszéltük, hogy nem mindig helytálló az amit mondok.
Hiszen minden macska más. Mindegyik máshogy reagál a különböző emberekre. Illetve itt kolóniában élnek, tehát nem tudom pontosan megmondani, hogy ebből a környezetből hirtelen kiemelve s egy másikba behelyezve, hogy fognak viselkedni.
Most azt mondtam félős s bujkálni fog.
Nagyon hamar kaptam infót:
Az út nyugodt volt.Szekrény alatt töltött idő kb 15 perc S utána úgy élt, mintha ott élt volna mindig.
Tavaly augusztus elején került be.
Tehát pár nap híján 5 hónapot töltött nálunk.
Itt lett nagykislány s ivartalanul ment gazdához.
Mert minden félév körüli macska már nem megy ki innen ivarosan.

Köszönjük a képeket a gazdiknak!

Boldog gazdis életet, Panni!

panni_bfg.jpg

Isten veled, Marci!

Marci macskánk elhunyt.
Tegnap reggelre illetve inkább délelőttre.
A fotelban találtam meg a kicsi testét.
Marci Illatos útról került be.
Egyetlen cica aki nem talált gazdára a testvérei közül.
Nem tudjuk mi baja volt pontosan.
Mondhatni hogy jól voltak a leletek, kicsi gyulladás volt a vérében.
Sánta kutya rendelőben voltunk a legjobb helyen.
Kapott Millgammat gyulladás csökkentőt .
MR vizsgálat lett előirányozza illetve 10 nap után antibiotikum kúra .
Nem várta meg.
Elhunyt.
Nagyon-nagyon sajnáljuk!

Isten veled, Marci!

marci_halal.jpg

Morcos Marcsa még mindig gazdit keres!

Marcsa nagyon szerencsétlen sorsú állat lehetett kiskorától kezdve, ugyanis a Margit-szigeten élt ahonnan egy kedves barátnőm mentette. Jelenleg egy csodálatos ideiglenes gazdinál van, aki sokat foglalkozik vele.
De hiába van ott hónapok óta és él boldogan, imádja a többi cicát, jókat eszik, ágyban alszik, egyelőre mégsem szelídült meg.
Mit jelent ez? Gyakorlatilag megfoghatatlan.
Kit keresünk számára?
Egy olyan gazdit aki elfogadja így is és szeretni tudja.
Türelemmel viseli, hogy szépen lassan oldódik majd.
Aki akkor is szereti, ha esetleg nem lesz belőle ölbe cica.
Természetesen emiatt csak lakásba tudjuk adni és Budapestre szeretne költözni vagy esetleg Budapest környékére.

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Marcsa, kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, a 13. kerületi Hegedűs sörözőben, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok egy rövid bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com címre!

marcsa_bf.jpg

Licsi gazdit keres!

Macskamentők alapítvány március másodikán bekerült cicája
Licsi.
Nem: ivartalanított nőstény. Köszönjük a ruhát Mecseki Áginak és a fehér lepedőket és törölközőket Kenyeres Bernadett barátnőmnek.
Szín: fekete fehér
Kor: kb hat hónap
Orvosi egyéb ellátás:
Fiv Felv negatív
Chippezett
Sánta kutya orvosi rendelő jóvoltából.
Ők finanszírozták, köszönjük!
Egyelőre sokat nem tudunk róla, az biztos, hogy lakáscicának szeretne költözni.

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Licsi, kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, a 13. kerületi Hegedűs sörözőben, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok egy rövid bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com címre!

licsi_bf.jpg

Párduc még mindig gazdit keres!

Párduc hatalmas, nagyon gyönyörű cica lett nálunk.
Már ő is elég rég bent van, pedig igazán megérdemelne egy szuper gazdit. Ő is oltott, FivFelv negatív, ivartalan, oltott cica, csak haza kell vinni és nagyon szeretni és vigyázni rá. Ő nagyon szeret kint is lenni, szívesen lenne kinti-benti cica.

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Párduc, kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, a 13. kerületi Hegedűs sörözőben, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok egy rövid bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com címre!

parduc0118_bf.jpg

Marci még mindig gazdit keres!

Marci az M betűs tesók utolsó, de nem kevésbé cuki és gyönyörű tagja.
Ő a legfélénkebb, ami fura, mert hát egy alom, és ugyanúgy szeretve volt, de ő kis bátortalan.
Gazdánál hamar nyitott személyiség lesz.
Budapesti macska budapesti vagy környéki lakásba menne.
Másik állat mellé is mehet, kutya -macska kompatibilis.
Nagyobb gyerek (10 év körüli) barátja is lenne.
Oltott, ivartalan, FivFelv, fiatal cica, aki várja azt a türelmes gazdit, aki mellett nyugodtan feloldódhat.

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Marci, kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, a 13. kerületi Hegedűs sörözőben, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok egy rövid bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com címre!

Boltos Piri még mindig gazdit keres!

Piri nem volt idáig túl szerencsés a gazdik terén. Fagyoskodott már napokig az utcán is.
FivFelv negatív, oltott, ivartalan, nagyon kedves, ragaszkodó cica.
Nálunk már előkerült a téli bunda, nagyon formás, kezdetben szégyenlős, de feloldódás után nagyon hálás, barátságos cica.
A többi macskáért nem rajong, és nagy a szabadságvágya is, ezért inkább kinti-benti cicának szeretne költözne, biztonságos kijárási lehetőséggel.

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Piri, kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, a 13. kerületi Hegedűs sörözőben, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok egy rövid bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com címre!

piri0106_bf.jpg

Harry Potter még mindig gazdit keres!

Harry Potter a bekerülése után pikk-pakk feloldódott és mostanra egy emberimádó kis cukibogár lett! Nézzétek ezt a videót!!
Potter Úr paraméterei:
Kandúr
5 hónapos
Fiv Felv negatív
Mindenkivel jól kijön, nagyon szereti az embereket. Felelős gazdit keres, lakáscicának szeretne költözni!

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Harry Potter, kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, a 13. kerületi Hegedűs sörözőben, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok egy rövid bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com címre!

Luca még mindig gazdit keres!

Luca is a Sánta kutya rendelőből került hozzánk. Fiatal, oltott, ivartalan, FivFelv negatív lányka. Kissé félős és szégyenlős, de nagyon kedves, feloldódás után nagyon barátságos cica. Nálunk már tökéletesen otthon érzi magát, egy-két hét után az új otthont is meg fogja szokni.
Nagyon különleges pofija van, egyedi cica.
Felelős gazdit keres, aki lakáscicának viszi el, esetleg szökésbiztos udvarba kijárási lehetőséggel.

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Luca, kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, a 13. kerületi Hegedűs sörözőben, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok egy rövid bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com címre!

luca0908_bf_1.jpg

Fifi még mindig gazdit keres!

Fifi pár éves, ivartalan kan macska, aki szintén az Illatos útról került hozzánk. Mára ő az egyik legrégebbi cicánk, 2017. decembere óta várja nálunk, hogy új, szerető otthonra találjon.
Fifi hónapokig borzalmasan rettegett. Most is félénk, de már össze se lehet hasonlítani a bekerüléskori énjével.
A fajtársait nagyon szereti, szívesen költözne másik macska mellé.
Igényli a kijárást, a teljes benti lét nem neki való. Biztonságos kijárási lehetőséggel szeretne kinti-benti macskának költözni. Nagyon hálás minden kedves szóért, a viselkedése alapján eddig nem sok jót kapott az embertől. Mi még reménykedünk, hogy nem hiába várja nálunk az igazit.

Gazdihoz kerülésig várja a virtuális gazdikat is!
Gazdikeresőnket támogathatjátok pénzadománnyal a Raiffeisen Banknál vezetett 12012307-01195906-00100004 számlaszámon, közlemény: Fifi kedvezményezett: Macskamentők Alapítvány
Tápot vagy egyéb eledelt leadhattok a Budapest Récsey Center Fressnapf üzlet adománygyűjtőjében, vagy egyeztetés után személyesen átvesszük Pesten. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk mi is és a cicák is, köszönjük szépen!

Örökbefogadási szándék esetén írjatok pár soros bemutatkozó levelet a macskamentok@gmail.com e-mail címre!

fifi1003_bf_1.jpg

süti beállítások módosítása