JTom • 5 nap
Szóval az úgy volt, hogy már 2023-ban is megfogalmazódott bennünk, hogy az év végi aránylag sok pihenőnapból milyen jó lenne egyet túrázással tölteni. Aztán egyszerűen nem sikerült kicsípnünk erre egy napot sem, és akkor én beleálltam, hogy márpedig megyünk. Ha máskor nem, akkor január elsején. És mentünk. Január elsején. Nyilván, volt bennünk némi büszkeség, hogy mi aztán másnap is legény, de tudtuk azt is, hogy ebből nem fogunk rendszert csinálni.
Aztán 2024-ben újra csak bennünk volt, hogy ne már, hogy nem találunk egy év végi napot, amikor el tudunk szabadulni... Megtaláltuk: december 31. Egyikünk sem dolgozott, tömegközlekedés szempontjából hétköznapnak számít, és amúgy sem vagyunk (már) azok a nagy szilveszteri mulatozósok.
A 17. szakaszból hiányzik még a Csóványos, de azt azért nem fagyban akartuk megcsinálni, úgyhogy továbbléptünk a 18-ra. Nógrád-Szendehely pont az októberben már bejáratott 15 km, jó lesz. Vagy ha már szilveszter alkalmából kirúgnánk a hámból, esetleg csak Magyarkútig megyünk, ott belakmározunk a pecsét melletti vendéglőben, és korán hazajövünk.
A konyhánkból pont rálátni a Kevélyekre, általában a megjelenésük alapján elég jól lehet következtetni arra, milyen túraidőre számíthatunk. Nos, december 31-én, a túra napján már egy hete nem láttuk a Kevélyeket, olyan ködben ültek. Úgyhogy erre készültünk. Budapesten elég kellemetlen ködszitálás volt amikor elindultunk, erre is készültünk, de szerencsére ez nem jött velünk.
Nógrádra érve a vasútállomáson pecsételtünk, majd feltett szándékunk volt megnézni a várat (annak tudatában, hogy amúgy éppen nem látogatható). Gondoltuk, hogy valami azért csak látszik belőle. Nem látszott, köd volt. Már a vár alatti sorompónál álltunk, amin hatalmas piros ragasz hirdette, hogy balesetveszély miatt tilos tovább menni, még akkor sem láttuk a várat. Úgyhogy akkor vártalanul elindultunk visszafelé a Kékre.
Keresztülsétáltunk Nógrádon, aztán megérkeztünk a zúzmarába és a ködbe, amibe nyugodtan belefeledkezhettünk, mert nem nagyon láttunk magunk körül semmi egyebet. Pláne távolabbi látnivalókat. -4 fok volt, szerencsére ezt menet közben egyáltalán nem éreztük, de mire felértünk a Nagy-Kő-hegyre, greffi szakállára, és a sapka alól kilógó hajamra jégcsapok nőttek.
Lokó-pihenőnél második reggeliztünk és pecsételtünk, közben megcsodáltuk a kilátást. Ja, nem. Mondtam már, hogy köd volt? Állítólag amúgy a Dunakanyar látszott volna alattunk. Amikor továbbindultunk, találkoztunk egy túrázóval, akivel innentől gyakorlatilag Szendehelyig kerülgettük egymást. És milyen jó volt ez nekünk, mert (miután beelőzött minket) az út egy későbbi szakaszán azért nem vétettünk el egy kanyart, mert ő már túlment rajta, és éppen visszafelé jött, amikor mi némileg tanácstalanul toporogtunk.
Egyébként többen írták, hogy a Magyarkútig tartó ereszkedő szakasz elképesztően unalmas, de minimum monoton. Hát nekünk volt már pár érfelvágós-monoton túraszakaszunk, ez nem tartozott közéjük. Irma-forrásnál pecsételtünk, és indultunk is tovább Szendehelyre, mivel a vendéglő zárva volt.
Talán ez az utolsó rész volt, amire azt mondanám, hogy kicsit egyhangúbb volt. Elindultunk Magyarkútról, aztán hosszan baktattunk a Keskenybüki-patak melletti fagyott úton, időnként kíváncsiságból tesztelve a keréknyomokban a pocsolyák jégvastagságát. Aztán egyszer csak meglepetésszerűen Szendehelyen találtuk magunkat. Pecsételtünk a Szepi fogadó mellett, konstatáltuk, hogy az is zárva van, úgyhogy átkullogtunk a Vácra tartó busz megállójába. Ott még elbeszélgettünk egy nénivel, aztán hazazötyögtünk.
Nem állítom, hogy a legfrissebbek voltunk, amikor éjfélkor felpukkantottuk a pezsgőt. :)
