JTom • 8 nap
A második világháború során számos különös és innovatív fegyverötlet született, ám kevés volt olyan szürreális, mint Lytle S. Adams pennsylvaniai fogorvos elképzelése: a denevérbomba.
Adams, aki lelkes barlangász és természetbúvár volt, egy Carlsbad Caverns-i kirándulásán figyelt fel a denevérek különleges tulajdonságaira. Ekkor még aligha sejthette, hogy ez az élmény később egy bizarr haditechnikai projekt alapjául szolgál majd.
Pearl Harbor megtámadása után Adams nem hétköznapi módon kívánt válaszolni a japán agresszióra: apró gyújtószerkezetekkel felszerelt denevérek segítségével akarta lángba borítani Japán városait. Az ötlet elsőre merésznek és valószínűtlennek tűnt, ám Adams személyes kapcsolata Eleanor Roosevelttel lehetővé tette, hogy terve a szokásosnál magasabb szintekre is eljusson.
Ötletét papírra vetette, és 1942 januárjában levelet küldött a washingtoni Fehér Házba. Levelében kijelentette, hogy a denevér az „állati élet legalacsonyabb formája”, és „létrejöttének okai megmagyarázhatatlanok maradtak”. Később azt írta, hogy a denevéreket Isten arra teremtette, hogy kivegyék a részüket a szabad emberi lét tervében, és meghiúsítsanak minden olyan próbálkozást, akik meg merik szentségteleníteni ezt az életformát. Roosevelt elolvasta a levelet, és megjegyezte: „ Ez az ember nem egy őrült ”.
Adams négy okot adott fel arra, hogy miért a denevér az ideális tárgy: Elég erősek ahhoz, hogy kis terhet is elbírjanak. A hőmérséklet csökkentésével hibernált állapotba kerülnek, ami megkönnyíti a berakodást és a szállítást. Nappali fényben sötét búvóhelyeket keresnek, például pincéket és padlásokat. És végül: több millió denevér van, tehát szinte végtelen a kínálat.
A háborús innovációkra nyitott Országos Kutatási Védelmi Bizottság érdeklődve fogadta a javaslatot.
A „Project X-Ray” néven ismertté vált tervre több mint 2 millió dollárt költöttek, hogy kiküszöböljék a denevérek szállításával és egyidejű elengedésével kapcsolatos technikai nehézségeket. A projekt előrehaladott állapotba jutott, és a kísérletek során bebizonyosodott, hogy a denevérbomba hatékony és pusztító lehetett volna, bár a kísérletezések közben egyszer például véletlenül felgyújtottak egy amerikai katonai bázist is.
Azonban a történelem másképpen alakult. Az amerikai hadsereg a Manhattan-tervre, azaz az atombomba fejlesztésére összpontosította erőforrásait, mivel ez sokkal nagyobb pusztítóerőt ígért, mint bármely más alternatíva. Emiatt a denevérbomba végül háttérbe szorult, és feledésbe merült.
Lytle S. Adams ötlete ma már inkább a háborús találékonyság és kreativitás különös példájaként él tovább, emlékeztetve arra, hogy a háborúk során néha a legváratlanabb ötletek is valós lehetőséggé válhatnak.
Kapcsolódó posztok
