Kedves levelet kaptunk a gazditól, örülünk, hogy türelemmel és ennyi szeretettel halmozza el őket!

"Egy hete elhoztam a két kis Illatos úti lelencet. Öcsivel semmi gond, állandóan rajtam csimpaszkodik. Amikor leguggolok hozzá, felágaskodik, átkarolja a nyakam (ő volt az, aki Tilda kezét megfogta a rácsokon keresztül és magához húzta, annyira menni akart, annyira árulta magát) és hozzám bújik. Egyszer csak hopp, beugrik a pólóm nyakán át, egyenesen a mellkasomra. Szorosan átfogja a nyakam, és dorombol. Bárhova vihetem magammal, tartja magát, és még véletlenül sem karmol meg.
Menyus nehezebb dió, mivel őt utcáról fogták be, aztán nagyon sokáig ketrecben lakott. Amikor kiengedtem a szállító boxból, elszaladt mint a nyúl. Ételosztáskor persze előkerült, még meg is lehetett simogatni ilyenkor. Utána megint elbújt. Hát jó, gondoltam magamban, majd megbarátkozol velem. Nem is próbálkoztam a közeledéssel. Barátságosan szóltam hozzá mindig, de nem nyúltam felé akkor sem, amikor előóvatoskodott. Pár napja sóvárogva figyelte, hogy Öcsit megsimogatom, felveszem, nyakamban lóg..... egyre közelebb jött. A konyha ajtó, ami az előszobába vezet be van csukva. (Az előszobából nyílik jobbra a fürdő, balra a kis szoba.) Amikor kimegyek a fürdőbe, felugrik az ajtó mögötti komódra, az első két kis lábát felteszi az ajtó belső keretére, és odanyomja az orrát az üveghez, úgy vár vissza. Ma már mellém heveredett, igaz, tisztes távolságból, de akkor is.
Alakul a dolog �"